HSUP kurzus a BME-n

Date

Hamarosan itt a tágyfelvétel ideje!

Szeretnéd megérteni, hogy hogyan születik az innováció? Kíváncsi vagy arra, hogy miből is áll a vállalkozói lét?
Ismerd meg a startupok lenyűgöző világát, vedd fel a Hungarian Startup University Program (HSUP) tárgyat a Neptunban!
Kredit, online tanulás, mentorálás, ösztöndíj! Itt minden lehetőség adott!

A program célja, hogy felkeltse az egyetemisták érdeklődését az innováció és a vállalkozói lét iránt és növelje az általuk indított innovatív vállalkozások számát. Fókuszban a modern vállalkozói ismeretek és különösen a startupok működésének bemutatása, az ötletek megvalósulásig történő szakmai támogatása áll.
A program Karunkon a 2020-as év őszi szemeszterében kezdődött el, és a tavalyi tanévben is folytatódott. Büszkék vagyunk azokra a hallgatókra, akik magas minőségű innovatív ötletükkel alapítóként kezdték meg projektjük megvalósítását.
A HSUP-ban való részvételhez egy kétféléves kurzus tartozik, amelynek első szemesztere az elméleti ismeretek elsajátítását célozza meg, és a hallgatók által készített onepagerekkel zárul.
A második félévben pedig – a projekt megvalósítására fordítható ösztöndíj elnyerése mellett – a vállalkozási ötletek megvalósítására nyílik lehetőség, egy verseny keretén belül.  A hallgatóknak már az elméleti megalapozás során módja nyílik egyéni erősségeiknek megfelelően haladni. A kurzushoz kapcsolódó tananyagok, segédanyagok online elérhetőek, interaktív gyakorlatokkal teljesíthetőek.
A kurzusra a BME bármely karának bármely képzésén tanuló hallgatója jelentkezhet.

A BME HSUP I. kurzusa a BMEGT55V104 kódon vehető fel.
Emelkedj ki a tömegből!

More
articles

Loading...