A pályázatra idén is három kategóriában, Kis és Középvállalkozások Digitalizációja, FinTech és Fenntartható Energia lehet jelentkezni. A verseny összdíjazása 15 millió forint, mely továbbra is kiemelkedőnek számít Magyarországon.
A díjra startupok, non-profit szervezetek és magánszemélyek is jelentkezhetnek, a Vodafone Digitális Díj pályázati felületén keresztül.
A pályázatok beadásának határideje: Március 24.
A legjobb pályamunkák kiválasztását egy 7 tagú szakmai zsűri végzi, melynek tagjai jelentős fenntarthatósági, társadalmi és pénzügyi tapasztalattal rendelkeznek.
A zsűri továbbá különdíjat vagy különdíjakat is oszthat a pályázók között. Idén először, a Start it @K&H startup inkubátorral együttműködésben, egy inkubációs különdíj is kiosztásra kerül, melynek nyertese egyenes ágon bejut és részt vehet a Start it @K&H programjában.
További információ a díjról elérhető a Vodafone Magyarország Alapítvány honlapján, a Digitális Díj aloldalon.
Háttér anyag
Eddigi eredmények
Az elmúlt években összesen több mint 500 pályázat érkezett, amelyek közül a Vodafone Alapítvány 36 szervezetet karolt fel és a magyar vállalatok körében egyedülálló módon, összesen 60 millió forint támogatást osztott szét.
Kategóriák részletesen
- Kis- és középvállalkozások (KKV) digitalizációja: A nehézségekkel teli gazdasági helyzetben a digitalizációnak köszönhetően a KKV-k rugalmasabban reagálhatnak a jövő kihívásaira, versenyképesek maradhatnak és hatékonyabbá, fenntarthatóbbá tehetik a működésüket.
- FinTech: Ebben a kategóriában a zsűri olyan digitális fejlesztéseket vár, amelyekkel a pénzügyi szolgáltatások egyszerűbbé, gyorsabbá és költséghatékonyabbá tehetők, mindezek mellett a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését szolgálják.
- Fenntartható energia: A felelős energiafelhasználás és a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségek kihasználása egyaránt kulcsfontosságú a fenntartható jövő érdekében. Az energiakrízis és az egyre emelkedő energiaárak pedig még sürgetőbbé tették az új megoldások, fejlesztések keresését. Ebben a kategóriában olyan fejlesztésekkel lehet pályázni, amelyek fenntartható módon kínálnak megfelelő energiaellátást vállalkozások számára.